fbpx

A Kis családot látogatták meg a segítők

A Kis családot látogatták meg a Karitációs segítők! A légy Te is jótevő felhívásunkra jelentkezett egy kedves házaspár, hogy a szomszédjukban élnek Kisék, akik nagyon örülnének, ha a Karitáció Alapítvány jótevő Bohócdoktorai bekopogtatnának hozzájuk. A családot, kedden este nem sokkal fél 5 után Fődi Brigitta az alapítvány elnöke és angyali segítői meglátogatták. A gyerekek nyitottak ajtót, édesapjuk még a munkában volt. Kérték hogy vegyük le a cipőinket és menjünk beljebb a meleg szobába. Nagy örömmel fogadták alapítványunk ajándékait!

A lányoknak vittünk kesztyűket, hajcsatokat, sálakat. A kis Olivérnek dínókat illetve plüss állatot, amit amíg még ott voltunk le sem rakott a kezéből, csak szorította magához. Emellett vittünk még tartós élelmiszereket ( tejet, cukrot, lisztet, tésztát, teát, konzerveket, rizst) szaloncukrot és vitaminokat. Közben az édesapa is hazaért a munkából és sietett be a szobába. Nagyon hálás volt nekünk, hogy ezzel a kis csomaggal megkönnyítettük a mindennapjaikat. Mesélt nekünk arról hogy hogyan is élnek ők, de nem panaszkodott, örül annak hogy van fedél a fejük fölött és hogy a gyerekek egészségesek.

Kis Ferenc egyedül neveli 4 gyermekét, Roxit ( 15), Patríciát (12), Lilit( 11) és Olivért (8). Feri rengeteget dolgozik. Az iskola és a háztartás mellett a gyerekek is vállalnak takarítást, kerítés festést, de sajnos a sok sok igyekezet ellenére mégis sokszor üresen maradnak a pocakok. A nehézségek ellenére azonban a család minden tagja szorgalmas, becsületes és segítőkész nagyszerű ember és ha kell még ők is segítenek a náluk még nehezebb sorsban élő embereken. A gyerekek az általános iskola és a gimnázium példás tanulói.

 

Facebook oldal: https://www.facebook.com/Bohocdoktorok/

Együtt csodákra vagyunk képesek!

 

Kérjük támogassa adó1% felajánlással a bohócdoktorokat, a gyermekmentést! Mosoly és nevetés: gyógyítást támogató bohócdoktor kórházi jótékonysággal! A Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta sikeresen működteti a Bohócdoktor Gyógyító Csapatot. A mosolyt és gyógyulást eredményező tevékenység célja, hogy beteg, sérült gyermekek és felnőttek számára a sokszor óriási fájdalmat jelentő betegségeket, a gyakran állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal elterelve a nagy betegeket a gyógyulás felé. A programok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára ingyenesek. A mosolygós bohócdoktor vizitek végén ajándékozás és öröm honol. Adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlásával segítsen Ön is mosolyt varázsolni a gyógyuló gyerekek arcára!
Minden támogatást, felajánlást, segítséget köszönettel fogadunk! Együtt csodákra vagyunk képesek! Kísérje figyelemmel jótékonysági segítő tevékenységünket! Támogatását, segítségét, önkéntes és önzetlen együttműködését hálás szívvel köszönjük! Bohócdoktorok, gyógyítás, jótékonyság!

10 érv, hogy a Karitáció Alapítvány működését támogasd ADÓD 1%-val:

– gyermekmentés, családtámogatás, adományok osztása,
– egészségvédelmi (szűrőnapok, sterilház, bohócdoktorok, egyéb gyermekmentő) programok működtetése,
– kulturális programok szervezése, tehetséggondozás,
– adományok gyűjtése, osztása (egyéni és csoportos formában, egyéneknek, családoknak, közösségeknek),
– mesedoktor kórháztámogatás, gyógyítás segítő élményprogram,
– oktatási, tájékoztató tevékenységek, készségfejlesztés,
– élelmezés (gyermekétkeztetés, élelmiszerosztás), ingyenkonyhák élelmiszer támogatása,
– bűn-és baleset megelőzési programok szervezése,
– sport-és szabadidős programok, tömegsport szervezése,
– munkahely teremtés, megélhetést segítő akcióprogramok,
– tömegkommunikációs tevékenységek, tájékoztatás,
– segítő akciók, rendezvények, fórumok működtetése,
– környezeti és természeti, társadalmi segítő feladatok ellátása, akciók, rendezvények, jótékonysági események, önkéntes szerveződések támogatása, adományosztás, segítése, mentorálása…

2013.12.04.