Minden évben, késő ősztől tavaszig találkozunk az influenzavírus által okozott, a légutak megbetegedésével járó, széles körben kirobbanó járványokkal. A betegség világszerte előfordul. Magyarországon a 2003 tavaszi influenzajárványban 430 ezer beteget regisztráltak. A korábbi években lezajló nagy járványok közül 1950 és 2000 között tíz járványban egymillióan vagy annál is többen betegedtek meg, három influenzajárványban pedig a kétmilliót is meghaladta a fertőzöttek száma.
A klasszikus világjárványok kórokozói közül az influenzavírusok A és B típusai maradtak azok, amelyek változatlanul évről-évre a legnagyobb számú megbetegedést okozzák. Az A típuson belül a szerkezeti adottságokból és állatvilági elterjedtségéből eredően olyan altípusok keletkezhetnek, melyek a 20 millió ember halálával járó 1918/19 évi spanyolnáthához hasonló világjárványt is képesek kiváltani. Mind az A, mind a B típusú influenza vírusrészecskék (virionok) fertőző- és kórokozó-képességét alapvetően a felületükön elhelyezkedő H és N jelű fehérjék (antigének) határozzák meg. Az általuk kiváltott immunreakciók képesek a fertőzés megakadályozására. Ezeknek a fehérjéknek a szerkezete nem stabil. Éppen a fertőzések folyamán kialakuló immunreakciók sorozatos behatása eredményeként csak azok a virionok maradnak fertőzőképesek és tudnak terjedni, amelyek felületén genetikai változások révén némileg módosult szerkezetű antigének keletkeznek. Ebből ered az influenza A és B vírusok állandó változása és ennek következménye, hogy egy adott évben átvészelt influenzafertőzés vagy védőoltás eredményeként kialakuló immunitás nem véd a fertőzésektől a következő években. Az állandó kisfokú változékonyság mellett az influenza A vírus felületi antigénjei teljesen ki is cserélődhetnek az emberi és állati influenza A vírusokkal történő kettősfertőzések kapcsán. Az ilyen genetikai kölcsönhatás eredményeként alakult ki az influenza A vírusnak az az altípusa, mely a fentebb említett spanyolnátha kórokozója volt, és azok az altípusok, melyek jelenleg is emberi megbetegedéseket okoznak (H3N2 és H1N1 altípusok). Az egyéb légúti fertőzések kórokozóihoz hasonlóan az influenzavírusok is a köhögéskor, tüsszögéskor és beszéd közben keletkező légúti váladékcseppecskék révén terjednek (cseppfertőzés). Az egyéb légúti fertőzésektől azonban az influenzafertőzések általában eltérnek a terjedés gyorsaságában. Közösségek (pl. iskolák, munkahelyek, szociális otthonok) tagjainak többsége eshet ágynak egyik napról a másikra az influenza következtében. Helyi járványok néhány nap alatt kialakulhatnak. Országos járványok hazánkban általában januárban vagy februárban kezdődnek, és 8-10 hétig tartanak.
Tünetek:
Klinikai szempontból fontos különbség az influenza és egyéb légúti megbetegedések között, hogy az influenza kezdeti tünetei közül a hurutos tünetek hiányoznak. Hirtelen kezdet, magas láz, erős levertség és izomfájdalmak a jellemzők. A panaszok általában a fertőződést követően 24-48 órával, hirtelen kezdődnek. A hidegrázás vagy borzongás a betegség kezdeti tünete lehet. Az első egynéhány napban gyakori a láz, akár a 39-39,5 C fokot is elérheti. Testszerte, leginkább a háttájon és az alsó végtagban sajgó fájdalom jelentkezik. A fejfájás gyakran gyötrő jellegű, szemkörüli és -mögötti fájdalommal jár, erős fény hatására fokozódhat. A légúti tünetek kezdetben viszonylag enyhék lehetnek, torokkaparással, torokfájással, mellkasi égő érzéssel száraz köhögéssel és orrfolyással. Később a köhögés súlyosbodhat, és köpetürítéssel járhat. A száj és a garat kivörösödhet, a szemek könnyeznek, a kötőhártya enyhén begyulladhat. A betegnek, főleg gyereknek hányingere lehet, és esetleg hányhat is. A panaszok általában 2-3 nap múlva eltűnnek, a láz többnyire megszűnik, de előfordul, hogy 5 napig is eltart. A bronchitis (hörghurut) és a köhögés azonban 10 napnál hosszabb ideig is fennmaradhat, a légutak teljes gyógyulása pedig akár 6-8 hétig is eltarthat. A gyengeség és kimerültség még napokig, néha hetekig is fennállhat. A légutak sejtjeiben szaporodó vírusok nemcsak helyileg alakíthatnak ki akár közvetlenül, akár közvetve (a felülfertőző baktériumoknak kedvező helyzetet teremtve) súlyos elváltozást, hanem a véráramba kerülő toxikus anyagok révén életveszélyesen súlyosbíthatják a már meglevő, kóros folyamatokat (krónikus tüdő, szív és érrendszeri, vese-, anyagcsere-betegségek és immunhiányos állapotok). Az influenza fokozott veszélyt jelent a 60 évesnél idősebb emberekre is a gyengült immunológiai reakciókészség miatt.
A fertőzés egyik legfontosabb szövődménye a tüdőgyulladás. Ez lehet elsődleges, ekkor maga a vírus váltja ki, illetve másodlagos, mikor a vírusfertőzést követően baktériumok okozzák a gyulladásos folyamatot. Az első esetben magas a halálozási arány, a másodlagos tüdőgyulladásnál azonban az időben elkezdett megfelelő baktériumellenes kezelés nagy arányban gyógyuláshoz vezet. Az influenza okozhat ezenkívül még izomgyulladást, idegrendszeri gyulladásokat, szívbetegeknél EKG eltéréseket, valamint gyermekek esetében croup-szindrómát, de az alábbiakban felsorolt szövődmények jelentősége a tüdőgyulladáshoz képest csekély.
Kezelése
Legfontosabb az influenza kezelésében, hogy a beteg maradjon ágyban, pihenjen, sok folyadékot igyon, és kerülje az erőfeszítéseket. A súlyos tüneteket mutató, de szövődménymentes betegek paracetamolt, aszpirint, ibuprofent vagy naproxent szedhetnek. A Reye-szindróma (influenza fertőzést követően kialakuló tünetegyüttes, mely agyi elváltozásokkal és a máj zsírosodásával jár együtt) veszélye miatt a gyerekek ne kapjanak aszpirint: szükség esetén paracetamol és amidazophen adása elfogadható. A közönséges megfázásnál is alkalmazott szerek, pl. orrdugulást oldó szerek vagy az inhalálás mérsékelhetik a tüneteket. |
